46
I
2018. ÁPRILIS 8.
I
83. ÉVFOLYAM, 13–14. SZÁM
PRESBITERI MELLÉKLET
I
evangélikus
Élet
Reménnyel teli izgalommal
érkeztünk a jól megpakolt IFA
teherautóval 1984-ben első
szolgálati helyünkre, Geren-
dásra. Feleségem a második
babát várta. Erzsike nagy sze-
retettel fogadott, tudta, hogy a
fárasztó útról érkezve jólesik a
jó szó és az étel.
Ötvenöt éves volt, friss
nyug
díjasként beiratkozott a
teológia levelező tagozatá-
ra. Örült a fiatal lelkésznek,
a közös szolgálatnak. Sokat
beszélgettünk, imádkoztunk,
és a szolgálatba is bevontam.
Ekkor érkezett a rossz hír:
Erzsike rákos. A szegedi kli-
nikán az orvos személyesen
mondta nekem, hogy nincs
sok remény. A szokásos csü-
törtök esti bibliaóráról koráb-
ban soha nem hiányzott. Most
ő a klinikán, mi pedig a gyüle-
kezeti teremben imádkoztunk
érte a kis csapattal. Ezúttal
Istentől kapott szabadsággal,
reménységgel kértem Erzsike
gyógyulását – és megtörtént a
csoda, visszakerült a gyüleke-
zeti munkába. Még közel húsz
évet kapott az Úrtól.
Ennél még nagyobb csoda
volt lelki megújulása. Teljes ér-
tékű munkatársam lett, együtt
látogattunk, vittünk betegek-
nek úrvacsorát, ő helyettesí-
tett a vasárnapi istentisztelete-
ken is, ha mennem kellett más
gyülekezetbe. A rendszerváltás
előtt sikerült bejutnunk az is-
kolába, ebben is erősített, és
ő is vállalt hittanórákat. Mire
befejeződött a csorvás–ge-
rendási szolgálatom, Erzsike
szinte minden területen pó-
tolni tudott.
Évek múlva meglátogat-
tam. A virágzó meggyfák közül
jött elő, ahogy szokott, moso-
lyogva. Naptól cserzett arcáról
sugárzott a hit. Azt panaszolta,
hogy a kilenc meggyfa szépen
virágzik ugyan, de nem terem.
Uram, hálát adok is Mezőfi
Erzsébetért, akinek hite sok és
jó gyümölcsöt termett!
í
Csorváson a nyolcvanas évek-
ben mélyponton volt a gyüle-
kezet. Évek óta nem volt ke-
resztelő, konfirmáció, esküvő.
Kevesen jártak templomba, ők
is nagyobbrészt hetven év kö-
rüliek. Már a parókia eladása
is szóba került. De volt egy kis
lelkes csapat és annak egy ki-
emelkedő személyisége: Csiz-
madia Antalné, Marika néni és
mellette Tóni bácsi, hűséges
férje. Ott éltem át annak va-
lóságát, hogy Isten gyerme-
keinek – e körön belül a lelké-
szeknek és a presbitereknek –
a munkaköri leírása a favágás-
tól a halottak feltámasztásáig
mindent magában foglal.
Marika néni ekkor már el-
múlt hetven, de teli volt hit-
tel, lelkesedéssel, ötletekkel.
„Jánoskám, megoldjuk, Isten
megsegít!” – mondogatta.
Mindent együtt csináltunk:
imádkozás, bibliaolvasás, ter-
vezés, takarítás, árokásás. Me-
szeltük a gyülekezeti termet,
festettük a kerítést, szerveztük
a programokat, megbeszéltük
a látogatásokat. Unokája lehet-
tem volna, de elfogadott mun-
katársnak, testvérnek. Amikor
közeledett a presbiterválasz-
tás, kértem, hogy vállalja el ezt
is. Csodálkozva kérdezte, hogy
miért, az nem az ő dolga. Mire
én: „Marika néni az igazi pres-
biter!” Az én kedvemért még a
presbiterséget is elvállalta.
Micsoda ajándék egy ilyen
gyülekezeti tag! Kezdő, tapasz-
talatlan lelkész mellé áll, biztat-
ja, segíti, erősíti.
Uram, áldalak Csizmadia
Antalné, Marika néniért!
í
Urunk után Józsi bácsi és
Irénke, a felesége volt szá-
momra fix pont kelenföldi és
budai egyházmegyei szolgála-
tom idején. Amikor kissé szo-
rongva léptem a templomba,
tekintetem először őket ke-
reste. Igazi testvérek, munka-
társak, barátok voltak. Érezni
lehetett a felém sugárzó biz-
tatást: itt vagyunk, segítünk,
imádkozunk. Józsi bácsival
megkaptuk az egyházmegye
vezetésének felelősségét is.
Mindenhová együtt mentünk.
Végigbeszélgettük az utat, volt
miről. Ritkán tapasztalható
egységben láttuk az Úr ügyét,
az egyházat, társadalmat, po-
litikát. Biztonságot jelentett
számomra, hogy minden prog-
ramon – megyei közgyűlés,
helyi presbiteri értekezletek –
jegyzetelt. Erre nem kellett kü-
lön felkérnem. Rázósabb kér-
déseknél azonnal megtalálta az
egyházi törvény odavonatkozó
paragrafusát. Négy templom
építését és más beruházások
ügyét segítettük a Budai Egy-
házmegyében. A kettős iga
nem billegett, együtt húztuk a
kocsit. Budáról intézte a szá-
mára kedves tolnanémedi gyü-
lekezet ügyét is.
A finisben sokszor voltunk
együtt az ágyánál a családja
körében. Fájdalmai ellenére is
derű, kedvesség, jóindulat és
hit sugárzott belőle.
Uram, köszönöm dr. Győ-
ri Józsefet, az igazi presbitert
neked!
s
zeVerényi
j
ános
Favágástól a halottak
feltámasztásáig
Hálaadás egykori presbiter testvérekért